Zselenszky / MI c. elmélet

MI

I. kötet:

A Török-Zselenszky féle egyesített lét és élet-elmélet

Az EGY: az ok, a lehetőség, a minden előtti és a minden.
Az ok és a lehetőség, már magában hordozza a mindent.
Az ok maga a lehetőség.
A lehetőség maga az ok.
Úgy értjük, világ előtti, de nem időről szólunk, hanem nemes minőségről és helyről.
Az EGY-ről szólunk, bármit is mondunk.
A kvarkok közti a magában megtartó.
A kvarkokban lévő is a magában megtartó.
A magában megtartó a lélek előtti ok/szellem, melyben a szellem eredendően, lehetőségénél fogva EGY, és van.
Minden az okkal nyilvánul, abban él, a születésben létezik, van.
Aki van, áthat mindent.
Ami van, csak önmagát hatja át.
Ami van, azt áthatja az EGY, az ok, és az, aki van.
A részeket is milliárd rész adja össze, azokat is milliárd.
A rezgéseket is milliárd rezgés alkotja, azokat is milliárd, és azokat is.
A nagy: kicsi.
A kicsi: nagy.
A fent: lent.
A lent: fent.
Nincsen idő.
Medrek vannak, áradás és változás.
A változás medreiben, az örök szellem, elfoglalja a rezgésben vele azonos szerepet.
A medrek végtelen félék, a szellem EGY.
A világok végtelen félék, egymásban is, egymás mellett is, a szellem EGY.
A mozgás, a rezgés nem idő, hanem változás.
A változás: az örök lélek útja a létben, a multiverzum végtelenféle, egymást fedő, egymásba érő világaiban, -között.
A változás: a pont egyenesen, vagy köríven mozdul.
A pont mozdul egyenesen, vagy köríven, a lélek gömb.
Az út: a pontból gömb/lélek lesz.
Az Alfa: világnyi szellem.
Az Omega: világnyi szellem.
Az élettől van élőhely, nem az élőhelytől az élet.
Az élettől van lét, és nem a léttől élet.
A lét: kötődés és oldódás.
Az élet: betöltés, áthatás, megtartás, világosság, áradás.
A szellem, a lélek örök mivolta és a világok változó mivolta, valamint az anyagtalan és az anyagi, sem az anyagban bármi, egymásnak nem ellentétei, hanem kiegészítői.
Nincsen ellentét, medrek, és út van, a teljes mátrixon.
A mátrix: pont is, egyenes is, kör is, mégis egyik sem, mert az EGY-ben, mindez a végtelen gömb térfogata, héja, és felszíne.
A mátrix: a részek és részletek végtelene; a sokadalom minden száma.
Az EGY: az egyetlen önmagában és a részletek sokadalmában, mely maga az örökkévalóság, világosság és élet.
Az élet: az EGY.
A lét: a kettő és a három, az EGY-ben.
A létben az összetettet áthatja a legegyszerűbb.
Az összetett nem hatja át az egyszerűt.

Az ég nem ér véget a föld felszínén, hanem áthatja a földet.
A föld csak magát hatja át.
A létezőket áthatja az élet.
A létezők nem hatják át az életet.
Így van a helyek, medrek és szerepek szabadsága.
A létben minden az út.
Az úton minden magában hordja a mögötte járót.
A legteljesebb magában hord minden benne létezőt.
Az ember alattiban nincs az ember, csak az ember mögötti.
Az ember oka és lehetősége az EGY-ben van, nem az ember mögöttiben.
Az emberben ott az ember mögötti, és a föld.
Az ember útja, hogy az eget és a földet, magában eggyé tegye.
Az ember ezen eggyé forrás medre.
Az ember, eredendően magában hordozza ezen egybeforrás okát, de a mögötte lévőből nőtt ki, így magát is éggé kell emelnie, hogy az ég őbenne a földdel megférhessen, eggyé forrhasson.
Az ég eredendően áthatja a földet, de a föld az éggel, az emberben minősül egybe.
A lét: út.
Az út számai: az egy, a kettő, a három.
Az út: egy, kettő, három, egy.
Nincs más valós szám.
A többi szám a sokadalom száma, de mindegyik lényege a valóságban: egy, kettő, három.
A párosak a kettő, a páratlanok a három, és mindegyik egy.
Az egy: a mindent magába fogadó, mindent magában tartó, mindent elengedő és árasztó, önmagát elengedő és árasztó, végtelen, örökkévaló és teljes, világosság, élet, aki AZ, AKI.
Önmagát meg úgy tartotta, hogy maradéktalanul a kettőbe áradt.
Így adott a létbe életet.
A kettő: az élet medre, az út, az anyag, a teremtett, a lét, az anyag és lélek játszótere.
A szerepbe helyeződő én, a fénybe ereszkedő világosság, az ismeretbe süllyedt tudás, a magát nézéssé engedő látás, a birtoklásba rántott végtelenség, az egyedüliséggé záródott egység, a félelemben és tévedésben tobzódó teljesség, a betegség hiányába zuhant egészség.
Az Egy áradt, adott mindent a kettőbe, hogy őbenne maradva, mégis szabadon, a feledés tudatlanságából kiindulva, a keresés, találás, tudás, látás és azonosság útján, önerejéből és szabadon térhessen vissza újra az EGY-be.
Az EGY, az úton is áthatja a létezőt és szabadot, a létező nem hatja át az EGY-et.
A kettőben, minden páros szám, a valóban: kettő.
A kettőben, minden páratlan szám, a valóban: három.
A sokadalom páros számoknak megfelelő részleteit, a felettük következő páratlan váltja EGY-gyé.
Minden kettőnek megfelelő, a háromjában minősül újra EGY-be.
Ez az egyetlen valós művelet.
A háromban, a részek az egészbe, a számok az Egy-be, az én a teljesbe, az elemek az aranyba, az arany a napokba, a napok a lélekbe, a lélek az EGY/szellembe tart.
Minden az EGY-ből áradt, az EGY-ben létezik és él, és az EGY-be tér.
A kettőben létezők, magukat, a háromba lényegítve láthatják meg az EGY-et.
A három: a tudás, a látás, az azonosulás: az EGY-gyé válás.
A tudó megtudja az okot, az utat és a célt.
A látó, a tudással magában, de túl azon, a világ egyetlen, igaz, szó és beszéd nélküli nyelvén érti és éli meg, az EGY multiverzum minden összefüggését.
A látó, a látásban, a multiverzummal, az okkal és a céllal azonosulva, végtelen és örökkévaló EGY-gyé lesz.
Ő lesz a vég, mely az ok előttit, az okot, az utat és a célt önmagaként megélve, mindennel azonossá válva EGY.
Az ember útján, a háromba helyeződés mozzanatához, minden adott.
A háromba helyeződésről:
A lét: a legegyszerűbb szükséges, és nem a legösszetettebb lehetséges.
Az út: a legkisebb ellenállású medreken át visszaáramolni az EGY-be.
A legkisebb ellenállású meder: a pont, gömbbé engedi magát.
A legkisebb ellenállású meder: az én, mindenné engedi magát.
Az én tudata elkülönült, bezárkózott és félő, féltő.
A lélek tudata univerzális és látó.
Az úton, a kettőben, az én-tudat töltekezik, és teljesedik a lélek tudatával, mígnem, magát elengedve, maga is lélek-tudattá lesz… az pedig ugyanilyen úton szellem-tudattá.
Az én-tudat, a létben, önmagát, a megkülönböztetésből a különbségtevésbe, az ellentétállításból az összehozásba, az aranyközépbe engedi.
Az aranyközép nem ítél, hanem lát és gyönyörködik.
A látás: a világ szó és beszéd nélküli nyelvén, a csend tiszta értésében tud a mindenről, így magáról mindent.
Megtudja magát: megtudja a mindent.
Megtudja a mindent: megtudja magát.
A tudás nem adat, nem tudomány, hanem minden részlet elengedett, valós sajátosságának megélése: az üresség a teljességben, a teljesség az ürességben.
A tudás a gyönyörködésben lényegül látássá.
A tudás: közösség, a látás: azonosulás, az EGY: azonosság.
A három: az aranyközép-lét.
Nem ítélni.
Tudni.
Gyönyörködni.
Látni.
Felmutatni.
Elengedni.
Nem ítélni:
Az én-tudatot a lélek-tudatra ruhaként adni: ítélet.
A valóságra szavakat ruhaként adni: ítélet.
A megértés, a nem ítélés útján teljesedik.
Aki nem ítél, tudásba helyeződik.
Tudni:
Az én-tudat fél és elvesz, kiragad, birtokol, kirekeszt, ahelyett, hogy magát az egész világgá válni engedné, ám ezzel nem a világból vesz el, hanem magából.
A tudástól elzárkózott, oldó természetű.
Tudni: nem okosság, nem különlegesség, nem bonyolultság, hanem nyitottság a legegyszerűbbre, legtisztábbra.
Tudni annyit tesz: az én-tudat megérti az utat.
Minden a jóban van és változik.
Nincs gonosz és rossz, mert az EGY maga a jó, Ő minden rész, Ő az egész, és ami a része, az Ő maga, vagyis az eredendő jó.
Az Alfa, az út, a létezők, a lények, az élők, a lélek, az élet, az Omega/szellem: jó.
Az út is jó, haladással, letéréssel, megrekedéssel együtt.
Az út elvétése, csupán a lélekre szomjazó én, a világosságra éhező fény, az életre törő lét, a látásra sóvár nézés tudatlanság gyökerű cselekedete, mely ugyanúgy a jó jegyében áll, hiszen az út része.
Az út a célban, a céltól jó, mert a cél, maga a jó.
A cél, az út, a kezdet: EGY.
A tudatlanság: oldás, félelem, bezárkózás.
A vallás: nem cél, út, oldás, félelem, megkülönböztetés, kizárás.
A hit: keresés, megnyílás.
A tudás: megértés, befogadás.
Befogadni annyit tesz: elengedni.
Oda adni annyit tesz: elengedni.
Gyönyörködni:
A nem cselekvés, a benső csend, a nyugalomba áradás, az elengedés állapotában, a tudás közösségét azonossággá kiteljesítő látás.
Látni:
Gyönyörködni, látni, nem cselekvés.
Látni: érzelem nélküli szeretet, a gyönyörűség tiszta, elengedett állapota, a szavak nélküli, valós jelentés csendes teljessége.
Minden EGY.
A nézés részesül, de nem azonosul, a látás részesül és azonos.
Látni: a magát legfinomabbá engedő, áthatja a világokból álló EGY világot, és a részleteit is.
Felmutatni:
Az életbe vezető úton, a létezés része, az aranyközépben cselekvés, mozdulás és nyugvás.
A legjobb, mit a létben a tudó és látó lény cselekedhet, az emberek közt, az a felmutatás.
Az elengedés nem cselekedet, minden más tett, pedig elvesz a cselekvő éberségéből, és megrekeszti az útján a keresőt.
A szellem az áradó, a lélek az áradás.
Az én: az áradott, és az áradást megrekesztő vagy tovább engedő.
Az ember, az úton, a lélek-tudatból az én-tudatba rekesztette magát.
Az ember, ha elvesz, magából vesz el, ha ad, magához ad, de elvétel, a cselekedetek közt, önmagában nincs, hiszen az is adás.
Az ember, én-tudatból lélek-tudatba vezető útján, minden cselekedettel, csakis saját magához ad, csakis saját magából vesz el.
Elvenni, csak az úton való megrekedés, adni, csak az úton való haladás, és csak a létben van külön.
A tiszta: az egész, hozzáadni akarni is annyi; elvenni akarni belőle.
A teljesből el nem vehető, hozzá nem adható.
Az életben minden azonos lényegű, egyazon értékű.
Az ember eredendően teljes és tiszta, hiszen az oka és a célja teljes és tiszta.
A legjobb cselekedet: felmutatással a nem cselekvésre, elengedésre vezetni.
Felmutatni annyit tesz: a látó vagy őrző, a keresőt, nem közvetlenül, hanem közvetetten, a tudásba vezeti.
A látó vagy őrző, felmutat, hogy a kereső, ha akarja, magát a tudásba engedje, vagy ha útja egy szakaszán távol kíván maradni a tudástól, távol maradhasson.
Az út nem idő és nem távolság, a megérkezés nem cselekedet.
A megérkezés: állapot, minőség.
A megérkezés: a pont befelé, kifelé, egyaránt végtelen és örökkévaló világosság és élet, minden, bármi, és EGY.
Az óceánba hulló csepp, óceánnyi cseppé, az óceán cseppnyi óceánná engedi magát, úgy lényegülve az EGY óceánba, ahogyan az EGY óceán árad ki és hat át, ahogyan az EGY azonos minden-önmagával.
Minden arannyá lesz, s az arany mindent arannyá tesz.
A kincs helyét ábrázoló térkép a kincs helyévé válik, a kincs helye a kinccsé válik, a kincs az EGY-értékké válik, az EGY-érték magába egyesíti a kincset.
A létezés és élet kapuja az életben van.
Az én kapuja a lélekben van, azé meg a szellemben.
A fény és világosság kapuja a világosságban van.
A tudás és látás kapuja a látásban van.
A végtelen és örökkévaló kapuja az örökkévalóban van.
A kapu: nem törvény, nem rend, hanem minden mederben az elengedés.
A világ: nem törvény, nem rend, hanem szabadság.
A szabadság: a lélek pártatlansága, az oldódás és összetartás pártatlan aranyközepe, a nagual, melyben az erő a medreket tartja, és amelyben a tonal, rezgése és minősége szerint helyezkedik, halad, reked, gerjed, nyugszik.
A szabadság nem cselekedet, hanem lehetőség, eredendő ok.
Elengedni annyi: hagyni, hogy a teljesebb, tisztább, valósabb, magává fogadjon.
Elengedni: a tettek mélyi, és az önmagában lévő nem cselekvés.

Íme, elbeszéltem az égben lévőt.
Elengedem a szavakat, hogy az üresség medre által, a valós jelentés teljességévé legyünk.
Hogyan mondhatná el bárki is az elmondhatatlant!